Fontos a PR egy nagyvállalatnál?

A 2017-ben végzett, kreatív.hu-n is megjelent felmérésünkből kiderült, hogy bár a megkérdezett vállalatok kétharmada számára nagyon fontos a PR, kríziskommunikációs tervet mégis ritkán készítenek, és szóvivőt is ritkán alkalmaznak.

A 75 cég bevonásával készített kutatásunk során azt vizsgáltuk, hogy a PR mekkora szerepet tölt be egy vállalat életében, illetve, hogy mekkora fontosságot tulajdonítanak neki a dolgozók.

A válaszadók, akik között a kis, körülbelül 50 fős cégek dolgozói és a több mint 300 főt foglalkoztató nagyvállalatok munkatársai egyaránt szerepeltek, többségében a vállalat számára lényeges tevékenységként értékelték a PR-t. Ennek ellenére az adatok azt mutatták, hogy a cégek 60%-ának nincs külön PR vezetője, sok esetben a marketing vezető felelőssége a PR tevekénység menedzselése is. A cégek 22 százaléka PR ügynökségre bízza a kommunikációs tevékenységek egy részét, emellett az is gyakori, hogy egy időben több ügynökséget is alkalmaznak.

A felmérés során az is kiderült, hogy a résztvevő vállalatok harmada egyáltalán nem készít PR stratégiát és 22%-a egyáltalán nem költ PR-ra. A kríziskommunikációt illetően is gyakran adódna lehetőség fejlesztésre. A cégek majdnem fele, 40 százaléka, nem alkalmaz kríziskommunikációs tervet, pedig a kommunikáció kulcsfontosságú eszköz válság idején a bizalom megőrzése érdekében.

A megkérdezett vezetők közül többen kiemelték azonban, hogy a PR kulcsfontosságú a márkaépítés, a fogyasztók edukációja szempontjából, és a befektetőkkel való kapcsolattartásban is.

Kép forrása: Pexels